Média

2020-11-27 Magyar Hang - Nyomtatott sajtó
Légykapók énekhálózata

Ahogy idősebb lesz az örvös légykapó, egyre bonyolultabb éneket dalol, de a dal elemei kötöttebbekké válnak, derítették ki az Ökológiai Kutatóközpont és az ELTE viselkedésökológusai erdei laboratóriumukban, ahol több száz mesterséges odú segítségével vizsgálják a légykapók viselkedésének minden elképzelhető aspektusát. A madárdal bonyolultságának megértésében a hálózatelméletet is segítségül kellett hívni.

2020-11-26 Somogyi Hírlap - Nyomtatott sajtó
Kormánybiztos segíthetné a balatoni kutatásokat

BALATON Kormánybiztos kinevezését tartja szükségesnek a Balatoni Szövetség (BSZ) és a Balatoni Civil Szervezetek Szövetsége. Lombár Gábor, a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke elmondta: olyan operatív szereplőre volna szüksége a tónak, aki összefogná és irányítaná a Balaton kutatásával, illetve a vízminőséggel kapcsolatos feladatokat, így a mederkotrást is. Példaként a tavalyi algásodást említette. Kormánybiztosnak a Balatoni Szövetség az említett vízügyi igazgatóság jelenlegi vezetőjét, Csonki Istvánt látná szívesen, akinél Lombár Gábor szerint nincs ma nagyobb tudású, a Balatont értő és ismerő szakember. A Balaton kutatását illetően a szövetség azt szorgalmazza, hogy a Balatoni Limnológiai Intézet kapjon támogatást a tó átfogó kutatására és a folyamatos monitorozásra.

2020-11-26 hirbalaton.hu/MTI

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) három, jelenleg egy-egy kutatóközponthoz tartozó intézete kiválik a kutatóközpontból, és tevékenységét önálló kutatóhelyként folytatja tovább a hálózaton belül – közölte az ELKH az MTI-vel. Az egyik, újra önállóságot kapó intézmény a Balatoni Limnológiai Intézet (BLI) lehet, azonban a döntéshozók ezt nem Jordán Ferenc, a mostani igazgató vezetésével tervezik – értesült a hirbalaton.hu.

2020-11-25 24.hu

Szemmel láthatatlan pikoliteres cseppekben, mesterséges sejtekben szimulálja az első létformák kialakulását egy nemzetközi kutatási konzorcium Szathmáry Eörs, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont igazgatója vezetésével – közölte a Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) az MTI-vel. „Ha valósághűen akarjuk modellezni az ősi sejtek viselkedését, akkor le kell mennünk az ő mérettartományukba, hiszen a rájuk ható körülmények csak ebben a közegben érvényesülnek. Vagyis a kísérlet elvégzéséhez a teljes kísérleti apparátust le kellett kicsinyítenünk a sejtek léptékére” – idézi a közlemény Szathmáry Eörs akadémikust.

2020-11-24 Innotéka - Nyomtatott sajtó
Nekem a balaton…

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpont két kutatója kimutatta a fajelterjedési modellek bizonytalanságainak egy eddig feltáratlan forrását. Bede-Fazekas Ákos tájépítész, programozó és Somodi Imelda biológus kutatási eredményeiket a Methods in Ecology and Evolution szaklapban tették közzé. Az ökológusok az elterjedési modellek segítségével becsülik meg, hogy miképpen hat az éghajlat változása az egyes fajok vagy életközösségek potenciális elterjedési területére. (...)

2020-11-24 hirbalaton.hu

A koronavírus-járvány miatt idén a virtuális térben zajlanak a Kutatók Éjszakája programjai. November 27-én 20 órától az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének kutatói két előadással és egy filmmel kapcsolódnak a rendezvényhez. Az ingyenesen megtekinthető előadások jelentős részét élő közvetítésen keresztül követheti a közönség, a képi és hanganyagok, később is elérhetők lesznek.

Oldalak